2010. szeptember 12., vasárnap

Szülinap

Tegnap tartottuk Kristóf 3. születésnapját :)
Nagyon várta már, főleg a torta miatt. Már egy hete, hogy közösen megrendeltük a cukrászdában, és így nem volt meglepetés, viszont annál jobban várta, hogy végre ehessen a piros bogárautós tortából. Eredetileg Herbie-set szeretett volna, de elfelejtettünk fényképet vinni magunkkal Herbie-ről, így csak egy bogárautós tortát tudtunk rendelni.

Íme a szülinapos:
És a torta:
A gyertyák elfújása után egyszer csak azon kezdtem izgulni, hogy vajon ehetünk-e majd a tortából :))) Már többször fordult elő ilyesmi, ezért nem volt alaptalan a félelmem, de szerencsére Kristóf is inkább enni szerette volna a tortát, mint nézni.


Aztán jött az ajándék eső. Szépen egyesével kapta meg az ajándékokat, és mindenkinek adott is puszit, persze csak az ajándékért cserébe. Nagyon örült minden ajándéknak :) Főleg autókat kapott: rendőrautó, tűzoltóautó, versenyautó, formabedobós házikó és favonathoz alagút voltak az ajándékok.
Ez is egy ajándék: duplo-s versenyautó
Az alagút:
És a legutolsó, legnagyobb ajándék egy gokart volt. Azóta már kétszer is voltunk lent az utcán gokartozni és nagyon jól belejött a pedálozásba Kristóf. Kicsit nehéz ugyan cipelni, ha mégis inkább gyalogolni szeretne, de egyenlőre még nem nagyon fordult elő ilyesmi.
A Mamától, Papától elkértük az eddigi Kristófos képeket. Válogattam párat:





Kristóf már óvódás. Nagyon szereti az ovit. Most fordult elő először - és most már többször is - hogy nem akart azonnal hazajönni velem, ahogy meglátott. Sőt, egyszer engem is behúzott a játszószobába, hogy megmutasson valami nagyon érdekes dinós játékot :) Vagy egyszer pedig a homokozóba rángatott be. És egyelőre már három hete betegség-mentesek vagyunk, ami szerintem főleg annak köszönhető, hogy sószobában alszanak az oviban. Az első időszakban folyamatosan folyt az orra, de a hirtelen jött hidegtől mégsem fázott meg, mint sokan mások. És végre mesél arról, hogy mi történt vele napközben - persze inkább csak a faggatózásomra és mert már bővebb a szókincse. Sokat beszél, és nagyon szeret rajzolni, festeni - persze még mindig az autók az első számú kedvencek.