2007. október 26., péntek

Hathetesen

Szóval már hat hete, hogy megérkezett közénk ez a kislurkó :))) Sok mindent tanult ám ennyi idő alatt, és sokat is változott:
- Már vissza szokott mosolyogni ránk, bár ez még elég ritka, de remélem egyre többször lesz ilyen, mert nagyon édes
- Nem cumizik, pedig próbálkoztunk a cumival, hátha az megnyugtatja, annak ellenére, hogy idegenkedünk tőle. Nem igazán akarja elfogadni, csak nagyon ritkán. Pedig jól jönne néha megnyugtatásként, főleg mikor az autóban a mellettem lévő ülésen ordít a fülembe, én pedig próbálok vezetni és babucit nyugtatni egyszerre.
- Cumi helyett a hüvelykujját próbálgatja, és egyre többször rá is talál, amitől nagyon gyorsan megnyugszik. A baj csak az, hogy amikor szükség lenne arra, hogy megnyugodjon, akkor mindig eltűnik a fránya ujj, és csak nem akar a szájába kerülni. Majd megtanulja egyszer ezt is :) (miközben most írtam, először sikerült elaludnia napközben egyedül, mert szopta az ujját, hurrá :))) A leszoktatás és fogszabályozás problémája miatt később aggódunk.

- nagyon szeret hason feküdni és aludni is. Régen, ha ébren volt, nem szeretett hason feküdni, csak aludni. Most már akár negyedórát is fekszik hason, sőt nagyon ügyesen emelgeti a fejét (és a lábát is egyszerre, tiszta izom), és azt hiszem nincs már messze az átfordulás sem, mert sokszor már oldalra tudja emelni magát, és meg is tartja ezt a pózt. Innen már csak egy kis izom kell, és rögtön hanyatt fog feküdni.
- Fél kilót hízott hat hét alatt, ami azért is nagy teljesítmény, mert háromhetesen még mindig kevesebb volt, mint a születési súlya (4340 gramm) most pedig 5 kilós. Szóval az utsó három hétben kb. 70 dekát hízott, köszönhetően annak, hogy már van bőven teje anyának, a kezdeti nehézségek ellenére.

- és a második hét óta nem volt hasfájása, ami vagy a szerencsének, vagy pedig a napi fél liternyi köménymaglevesnek tudható, amit anya iszik, hogy elkerülje a hosszú, sírós, hasfájós órákat.
És persze van még egy csomó apróság, amit tanult, de azt hiszem nem untatnék vele senkit...



A barátnővel egy járókában :)))
Persze igazából egymásra sem hederítettek, de még lehetnek barátok...

Nincsenek megjegyzések: