Nyaralás 1.

Az elmúlt pár héten megint nagyon sok újdonság történt Kristóf életében.
Voltunk Simontornyán a Nagyiéknál, ami most különösen izgalmas volt, mert a két unokatesóm is leutazott velünk: Máté (13)és Andris(11,5). Egész jól viselték a két és fél órás autóutat a déli nagy hőségben, jobban, mint vártam. Egyszer ugyan megálltunk, és amikor továbbindultunk, Kristóf újraaltatásához negyedórát énekeltünk. Igaz, az ének végére Andris is elaludt Kristóffal. Az "egyszer egy királyfi..."-t énekeltem, ami egy hosszú izgalmas történet, és amikor elaludtak a gyerekek, abba akartam hagyni, de Máté nagyon kiváncsi volt a végére, így végig kellett énekelnem.
Simontornyán pedig nagyon könnyű volt elviselni a hőséget a szabadban, a diófák alatt. Eleinte a nagyfiúk sokat szórakoztatták Kristófot, így azt hittem könnyű dolgom lesz, de aztán sajnos ráuntak picit, és inkább tévéztek és számítógépeztek a nagy meleg ideje alatt. Van otthon egy medence is, nem túl nagy, de nem is túl kicsi, kb. 3 m átmérőjű. Anyuék érkezésünk előtti nap feltöltötték vízzel, és sokat pancsoltunk benne. Sajnos az első két nap Kristóf szinte alig, mert hiába volt kánikula, ez a rengeteg víz nem melegedett fel ennyi idő alatt, és szegényke vacogott a vízben. De amint melegebb lett a víz, már nagyon élvezte. Van egy baba-úszógumija, amiben ülve lehet a vízben, ebből szemlélte a nagyokat, ahogy egymást nyomták a víz alá.
A hazaút is jó volt, csak két órás volt, mert este jöttünk visszafelé, így Budapesten már nem volt dugó. Andris és Kristóf megint aludtak :))) Azután itthon másfél órán keresztül nem lehetett leállítani Kristófot. Boldogan fedezte fel újra a lakást, minden játékot, minden zugot és minden kinyitható ajtót és fiókot. Teljesen felpörgött, nagyon örült, hogy újra otthon van.

Itthon aztán vettünk egy kis - 1 méter átmérőjű - medencét a teraszra Kristófnak, amit nagyon nagyon szeret. Persze néha ráun, van hogy háromszor belemászik egy nap, van hogy három napig rá sem néz, ami kicsit fárasztó, mert naponta cserélni kell a vizet benne. De amikor látjuk, hogy milyen boldogan fröcsköli a vizet, akkor minden fáradtság elrepül. Újabban a fröcskölés mellett a másik kedvenc medencés játéka: lehasal a vízben, vagy négykézláb óvatosan ráteszi a nyitott száját a vízre, mintha bele akarna harapni. Ilyenkor ügyesen visszatartja a lélegzetét, és aztán amikor nem sikerül harapni a vízből, felegyenesedik, és újra sebesen csapkodja a vizet.

Ezután voltunk egy gyülekezeti családos táborban is, ahol Kristóf volt a legfiatalabb résztvevő. Nagyon jó volt, Kristóf hihetetlenül jól alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, a sok zajhoz, az itthonitól eltérő napirendhez. Sokat tanult a táborban, sokat új viselkedési szokást vett fel, amit valószínűleg a nagyobb gyerekektől lesett el. Nagyon élvezte, hogy folyton játszik vele valaki, és folyton nyüzsgés van körülötte. Nekünk is nagyon pihentető volt ez a hét, ami nekem különösen jól jött, ugyanis a patak parton való futás közben megterheltem a térdem, amitől szinte járni alig tudtam. Persze egy futástól még nem lett volna ennyire rossz a térdem, de úgy gondoltam, hogy ez a fájdalom biztos olyan, mint az izomláz: rá kell dolgozni és elmúlik. Hát, nem. Szóval több, mint egy hétbe került, hogy a fájdalom elmúljon, és még mindig nem tudok törökülésben ülni.
Aztán ez a hét is eltelt, és újra itthon vagyunk, de nem sokáig, mert most szombaton indulunk a Balatonra egy nyaralóba. Persze, azért az itthonlét nem túl nyugodalmas, mert vasárnap hőemelkedése lett Kristófnak. Először nem tudtuk, hogy mitől, de aztán egy alapos fogíny vizsgálat után megállapítottuk, hogy két újabb foga jön, a két felső szemfoga. A hőemelkedés elmúlt, de a nyügös hangulat maradt. Ha nem jön össze neki valami, nem ér el egy játékot, vagy épp nem engedek neki valamit, akkor hatalmas üvöltő sírásba kezd. És hiába tudom, hogy semmi baja, nem tudom nézni, ahogy sír, ezért kis idő után mindig vígasztalgatom - így fogom elkényeztetni.

Ennyit az írásos beszámolóról, most jöjjenek a képek.

Kristóf a simontornyai medencés pancsi után:

Ez pedig egy itthoni esti pancsi utáni kép. Újabban ülve törölgetjük, és a legkülönfélébb cseleket kell bevetnünk azért, hogy ne másszon el. Egyébként a pelenkázás és öltöztetés és egyre nagyobb kihívást jelent, mert nem lehet lekötni a figyelmét. Néha már ketten is kevesek vagyunk ahhoz, hogy tisztába tegyük.

Mint egy kis irodista :))

A simontornyai út előtt, miután én bepakoltam, Kristóf is nekiállt pakolgatni a ruháit. Kihúzta a fiókokat és a pelenkázó szekrényben lévő ruhákat mind kihúzkodta, aztán pedig ül rajtuk és ide-oda pakolgatta őket. Persze miután abbahagyta, elpakoltam, de kár volt, mert ettől újabb lendületet kapott, és megint kipakolt :))

És persze a pelenkákat is megvizslatta, hiába küzdöttem ellene

Egy simontornyai kép a nagyfiúkkal

Ez pedig egy erkélyünk alatti kis füvön készült. Délelőtt ide szoktunk lemenni az árnyékba, és néha egész nagy csapat gyűlik össze. Ez a kép az egyik kedvencem, nagyon édi kis pillanat volt. Az egyik anyuka elkezdte banánnal etetni a kisfiát, ettől a többi - amúgy egyébként jóllakott - babának is megjött az étvágya, és mind odagyűltek köré és kitátották a szájukat, hogy ők is kérnek. És kaptak is :)) És a végén mint a kis fiókák ültek ott, és az anyuka mindig azt figyelte, hogy éppen melyikük nyitna nagyra a száját egy újabb banánfalatkáért.

Ezeket pedig azért raktam fel, hogy lássátok, nem mindig csak szép mosolygós arcokat vág Kristóf :))